A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége immár 30. alkalommal rendezte meg hagyományos Bibliaiskoláját a napokban, a már megszokott helyszínen, Berekfürdőn. Az igei mottó: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra!” A tematikát meghatározta, hogy a református egyházban 2026 az Imádság éve. Többek között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem szakemberei tartottak előadásokat.
A legtöbb iskolában és óvodában ezen a héten zajlik a beiratkozás. Az általános iskolákba április 23-24-én lehet beiratkozni, az óvodai pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart. Hegyesi Károly a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda főigazgatója a két fontos eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy évek óta túljelentkezés van az intézményükben óvodai és iskolai szinten is. A tervek szerint szeptembertől két első osztály indul majd az iskolában valamivel 20 fő fölötti osztálylétszámokkal.
A kilencvenedik zsoltár kora-újkori magyar nyelven elvégzett bibliafordításai közötti különbségeket, azok érdekességeit tárta a hallgatóság elé a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen Dr. Papp György, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Újszövetségi Tanszékének adjunktusa. Az „Uram, te voltál a mi folyamatunknak háza” – című előadást az intézmény Kollégiumi Esték elnevezésű programsorozata keretében hallgathatta meg a közönség.
Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart. Ezt szem előtt tartva tervezi a jelentkezéseket a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda. Különböző programok keretében az óvodát és az iskolát is megtekintették már a jelentkezők gyermekek és a szüleik. A beiratkozáshoz szükséges információkról az iskola honlapján tájékozódhatnak a szülő.
Balogh Sándor 2011 óta a Komádi Református Egyházközség lelkipásztora. 2015-ben határozták el a presbitériummal, hogy alapítanak egy református iskolát a településen, mert nem volt korábban, így jött létre a Sulyok István Református Általános Iskola. Az egyházközségről és a már 10 éve fennálló református oktatási intézményről beszélgettünk Balogh Sándor lelkipásztorral.
Mit jelent nekünk ma a feltámadás? Mit üzen? Hisszük-e, hogy az újrakezdést mutatja, és hogy bármi újrakezdhető? Az imádság az a csatorna, amin keresztül mélyülhet a hitünk és személyesen is megtapasztalhatjuk Krisztus jelenlétét- mondta Tóth Dorottya Tünde, a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora.
Hálaadó istentiszteletet tartottak Virágvasárnap Harsányban. A református templom megújulásáért adtak hálát a hívek az Úrnak. A templom rekonstrukciója hosszú és többlépcsős folyamat volt. Elsőként a tetőszerkezet újult meg, ezt követően megtörtént a belső falfelületek teljes festése, a padsorok csiszolása, javítása és az eredeti színnel megegyező mázolása.
Ismét megrendezték a Nyírifi Napot, ahol idén a párkapcsolati hűség témája került középpontba. Összeállításunkban Dr. Gaál Sándor esperes, valamint lelkészek és fiatal résztvevők osztják meg gondolataikat az eseményről és annak üzenetéről.
Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkésszel Krisztus keresztútjáról beszél-getünk, azoknak a bibliai személyeknek a példáján keresztül, akik szemtanúi, tár-sai, érintettjei voltak a szenvedésnek és a megváltásnak.