A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és a Felsőbarcikai Református Egyházközség kirakodóvásárral, főzőversennyel és kóstolással, valamint hálaadó istentisztelettel készül a már VI. alkalommal rendezendő eseményre, amely nem csupán egy gasztronómiai fesztivál, hanem a találkozás és a közösségépítés lehetőségét is magában foglalja. További részleteket Zila Gábortól, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetőjétől hallhatunk.

A Jókai Mór Református Általános Iskolában tíz éve működik elsősegélynyújtó szakkör, ahol a fiatalok a segítségnyújtás gyakorlatát is elsajátíthatják, tudásukat pedig versenyeken is próbára tehetik.

Idén a 25. tanévét kezdhette meg a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola, vagyis az egykori 44-es számú általános iskola a Tetemvári Református Egyházközség fenntartásában.

A következő percekben a 8. parancsolat magyarázatát hallják Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztortól.

Porkoláb Pál fehérgyarmati presbiter, a Szatmári Református Egyházmegye presbiteri főjegyzője kapta idén a Milotai Nyilas István-díjat.

A Milotai, Uszkai és Magosligeti Református Egyházközség egy szorosan összetartozó, közös lelkipásztori vezetés alatt álló gyülekezeti közösség a Szatmári Református Egyházmegyében. A három szomszédos szatmári kistelepülés egyházi életét közösen szervezik, a központi parókia pedig Milotán található.

A templom száz évvel ezelőtti alapkőletételére, illetve százéves történetére, a gyülekezet előtt járó nemzedékek hitére és szolgálatára emlékezett a hevesi református közösség szeptember 20-án hálát adva a gyülekezet új közösségi házáért is. Az alkalmon Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

Vakációs gyermektábor és felnőttkonfirmáció is színesítette a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség megszokott alkalmait nyáron. A gyülekezetben második éve hagyomány, hogy a nyári időszakban felnőttek számára is lehetőség nyílik a konfirmációs felkészülésre és a konfirmációra. Katona Bélával, a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.

A képzés szeptember 27-én, vasárnap kezdődik, a fiatalok pedig májusban tesznek bizonyságot hitükről. A konfirmációs oktatás fontos időszak a református egyház életében. Ekkor készülnek fel a fiatalok arra, hogy saját maguk tegyenek vallást hitükről. A konfirmációs oktatásról a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség lelkipásztorával, Bodnár Mátéval beszélgettünk.

A múlt évhez hasonlóan idén is közös ünnepi alkalomra hívják a református gyülekezeteket az Ifjúság Vasárnapján. A kezdeményezés célja, hogy szeptember 20-án, vasárnap országszerte hangsúlyt kapjon: a gyülekezetekben minden generáció, köztük a fiatalok is együtt gyűlnek össze Isten dicséretére. Ifjúság Vasárnapja lesz a Nyírségi Református Egyházmegye gyülekezeteiben is. Veres Péterrel a Nyírségi Református Egyházmegye ifjúsági referensével beszélgetünk.

Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt