200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt Kölcsey Ferenc
A nemzeti imádság végső változatának születését 1989 óta hazánkban a Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük. Idén Debrecenben is gazdag programkínálattal emlékeznek a kerek évfordulóra, a rendezvénysorozatból minden kulturális intézmény kiveszi a részét.
A Máv felhívja a figyelmét is a vasúti üzemit terület veszélyeire
Az év elején máris halálos kimenetelű baleset történt, aminek során fiatalok megközelítették a felsővezetéket. A MÁV kéri a miskolci szülőket és pedagógusokat, hogy segítsenek a gyermekeknek elmagyarázni azt a tényt miszerint tilos vasúti üzemi területre nem vasutas dolgozónak belépni.
XVI. Benedek pápa emberivé tette a pápaságot azzal, hogy lemondott - mondja a december 31-én elhunyt egykori pápáról Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora.
A Szólj be a papnak!” - rendezvénysorozat 5 éves volt 2022-ben. A reformáció 500 éves jubileumával egy időben indult és az az elképzelés mozgatta. mely szerint az egyházi témák, a hit nagy kérdései kivesztek a hétköznapi életből.
A karbantartás mellett január 20-22. között lesznek a szárazlábas túrák, amikor az érdeklődők idegenvezető kíséretében járhatják be a fürdő barlangrendszerét és a víz nélküli medencéket.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, annak 11 tagegyháza és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is megrendezi az Ökumenikus Imahetet január 15-e és 22-e között.
2022 év végén már megjelent a 2023-as Bibliaolvasó kalauz
A vezérfonal több mint 100 éve álla hívő emberek rendelkezésére. Ma már nem csak nyomtatott formában, hanem online is elérhető, de így is több mint 40 ezer nyomtatott példány fogy el a kis könyvből, amelyből jut határon túlra is. A Bibliaolvasó kalauz történetéről Pecsuk Ottót, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkárát, a kalauz szerkesztőjét kérdeztük.
A békesség a legtöbb és a legfontosabb, amit az új esztendőre kívánhatunk. Béke a világban és önmagunkban, amiért mindenkinek tennie kell. Ez illeszkedik a református hitvalláshoz, ahogy az a mindennapi köszöntésben is elhangzik: „Áldást, békességet!”- Erről beszélt 2023-ra megfogalmazott újévi üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.