A Gyermek Onko-haematológiai Osztály számára indult gyűjtés december 10-ig tart
Együtt gyűjt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermek Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának a Diósgyőri Ultrák szurkolótábora, a DVTK klub, valamint az Európa Rádió egyik kollégája.

Programsorozattal emlékezik a 490 éve született és 450 évvel ezelőtt, 1572 decemberében elhunyt Méliusz Juhász Péterre a Tiszántúli Református Egyházkerület
A kálvini reformáció meghonosításában, elterjesztésében, Debrecen és a térség egyháztörténeti-kulturális szerepének kirajzolásában meghatározó szerepe volt a Tiszántúl első református püspökének. Mindössze 40 évet élt, de munkássága olyan gazdag, hogy bőven van mit felmutatni belőle az utókornak. Ezt szolgálják a Melius Emléknapok eseményei, amelyek közt a szűkebb tudományos körnek és nagyközönségnek szóló rendezvények is helyet kaptak.

Minden nagy ünnepre ráhangolódással vezet rá az egyház. A Karácsony előtti, adventi időszakban azért éri meg lecsendesednünk és egyre csendesebbnek lennünk, hogy amikor megszólal a megváltó érkezésének örömüzenete, az tudjon megszólítani minket – fogalmazott rádiónknak Bodnár Máté, a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az új énekeskönyvet állítja középpontba a Tiszáninneni Református Egyházkerület egyházzenei hangversenye, amelyet december 3-án a Miskolc-Avasi református templomban tartanak.

Átadták a munkaterületet, a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezéséhez
Az új bringaút tavaszra lehet készen, emellett még a város több pontján is bővítik a kerékpárút hálózatot. A Miskolc és Felsőzsolca közötti szakasz 115 millió forintba kerül. Veres Pál, Miskolc polgármestere elmondta rádiónknak, hogy, a megfelelő városi kerékpáros közlekedés biztosításán túl turisztikai jelentősége is lesz ezeknek az utaknak, hiszem évek óta nagy népszerűségnek örvend a kerékpáros turizmus is a városban.

Ezzel buzdítja leendő pilótáit a honvédség
Toborzó körút keretében a Miskolci Egyetemre érkezett a Magyar Honvédség pilóta és repülő-műszaki állomány utánpótlás toborzása. A program célja, hogy a friss diplomásokat és most érettségiző középiskolásokat megnyerjék pilótának.

Adventi kalendáriummal segíti a karácsonyra való lelki ráhangolódást Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület
Kik lehetnek boldogok? Erre a kérdés keresi a választ az egyházkerület egy mondatos Igei útmutatója, amelyeket november 27-e és december 23-a között mindennap olvashatunk a város legforgalmasabb köztereinek hirdetőtábláin és a DKV járatain.

15. évéhez ért a Nagytemplomi Adventi Koncertek programsorozata
Másfél évtizede a GAG Management újító kezdeményezése volt, hogy könnyűzenei produkciókat szakrális térben mutassanak be. A szervező partnerre talált a nagytemplomi református gyülekezetben, és az idő megadta az igazolást: széles közönséget vonzanak a decemberi hétfő estéket minőségi, egyedi élményekkel megtöltő koncertek. Számos neves művész énekelt, játszott ez idő alatt a történelmi a falak között, és az idei, december 5-én kezdődő sorozatban is különleges zenei csemegék lesznek.

Folytatódik a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda által indított rendezvénysorozat
Folytatódik a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda által indított Szülők iskolája elnevezésű rendezvénysorozat. Ezúttal az érzelmi intelligenciáról lesz szó Pécsi Rita előadásában november 28-án, hétfőn a nyíregyházi Református Nagytemplomban.

Ézsaiás próféta tanításaiból idéz idei adventi üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ember minden nehézségben megtörhet, mint a nád és kialhat bennünk a láng. Annál fontosabb a mindenkiben meglévő krisztusi jellemvonások megerősítése.

Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt